Néha nem könnyű szakemberhez fordulni a problémánkkal.
A szolgáltatás azon a gondolaton alapszik, hogy sok embernek nem könnyű szakemberhez fordulni a problémájával, különböző okokból kifolyólag. Az is megesik, hogy esetleg megszületett már a döntés, hogy pszichológiai segítséget kér, de nincs konkrét ötlete, terve, hogy ezt hogyan kell megvalósítani, elkezdeni.
A háttérben meghúzódó okok sokfélék lehetnek: az információhiány, vagy éppen az információdömping is nehezítheti a döntést az irányzatok és technikák ismeretének hiánya, a nem szakképzett segítségnyújtóktól, vagy egyszerűen az első találkozástól való félelem is nagy szerepet játszhat ebben.
Az orientációs tanácsadással az első lépés megtételéhez kívánunk segítséget nyújtani. A résztvevők anonim módon, jelszóval jelentkezhetnek egy félórás beszélgetésre egy általuk kiválasztott pszichológushoz, amennyiben úgy érzik, hogy van olyan problémájuk, amivel talán jó lenne szakemberhez fordulni.
A fél órás időintervallum tehát nem a probléma szakszerű eltárására, megoldásra hívatott. Ez nem terápia, még csak nem is "tanácsadói munka", éppen csak a következő lépéshez egy kis inspiráció, eligazítás nyújtása. Sok mindent tud ajánlani a pszichológia: pár- és családterápia, pszichodráma, analízis, táncterápia, coaching - hogy csak párat említsünk. A fél óra tehát arra szolgál, hogy az ismertetett probléma alapján a pszichológus a Pszichoterapeuta Kiskáté segítségével ötletet adjon az illetőnek, hogy problematikájával hova lehetne fordulni. Etikai okokból az orientációs tanácsadás protokollját úgy dolgoztuk ki, hogy a tanácsadó csak módszert ajánl, konkrét szakembert egyáltalán nem.
Az orientációs tanácsadás újkeletű dolog a Pszinapszis történelmében. A 2009-es évben került először kipróbálásra a program, és nagyon nagy sikert aratott látogatóink körében. Idén ismét széles látókörű, naprakész és tájékozott szakembereket felvonultatva szeretnénk eleget tenni látogatóink igényeinek.
szombat (április 14)
| 10:00 - 13:00 |
Tóth Borbála
klinikai-és mentálhigiéniai szakpszichológus
magánpraxis
|
|---|---|
| 14:00 - 17:00 |
dr. Mészáros Judit
pszichoterapeuta, kiképző a pszichoanalízis és a rövid dinamikus pszichoterápiák területén
ELTE, magánpraxis
|
vasárnap (április 15)
| 10:00 - 13:30 |
Dr. Tóth Katalin
pszichoanalitikusan orientált pszichoterapeuta, pszichiáter, neurológus
magánrendelés
|
|---|---|
| 14:00 - 17:00 |
Benkő Andrea
pszichológus, pszichoanalitikus, pszichoterapeuta
magánpraxis
|

































