Dr. Szemelyácz János vagyok pszichiáter-addiktológus-pszichoterapeuta, az INDIT Közalapítvány (Baranya Megyei Önkormányzat Közegészségügyi, Narkomán Fiatalokat Gyógyító- Foglalkoztató Közalapítvány (hivatalos rövidített neve: INDIT Közalapítvány, cím: 7623 Pécs, Szendrey Júlia u. 6.) által működtetett Baranya Megyei Drogambulancián a drogambulancia vezetője, illetve a közalapítvány szakmai vezetője és kuratóriumának elnöke is egyben.
Alaptevékenységem a deviáns személyek, addiktológiai problémákkal küzdők, ill. a szenvedélybetegek több szintű szociális- és egészségügyi ellátása, elsősorban a dél-dunántúli régióban (pl.: nappali és ambuláns ellátás, rehabilitáció, közösségi ellátás, utcai szociális munka, stb.), prevenciós tevékenység (iskolákban, szórakozó helyeken, büntetés-végrehajtási intézetekben, stb.) területen. Szintén ezen a területen végzek család- és párterápiás kezeléseket is.
1966.03.25-én születtem Pécsett. Dombóváron érettségiztem, majd 1985-től a Pécsi Orvostudományi Egyetemen folytattam tanulmányaimat. Még az egyetemi évek alatt TDK-hallgatóként egyik alapítója voltam a Baranya Megyei Kórház Mentalhigiénes Intézetében működő – főleg krónikus schizophrenek részére szervezett – mozgásterápiának. Érdeklődésem a pszichosis- és a személyiségzavarok pszichoterápiás megközelítésére irányult.
1991-ben végeztem és Szigetvár Város Kórházának Psziciátriai és Pszichoterápiás Osztályán kezdetem dolgozni, majd 1992. január 1-től a POTE Pszichiátriai és Orvosi Pszichológiai Klinikájára kerültem rezidensnek, ahol a pszichotikusokkal foglalkozó részlegen töltöttem éveket, igaz az akkor Megyei Drogközpont gyakornokaként.
1995-ben szakvizsgáztam pszichiátriából és 1995. novemberében az akkori Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház Drogközpontjának főorvosa lettem. 2000-ben addiktológiából, majd 2004-ben pszichoterápiából (rövid dinamikus pszichoterápiás módszerrel) szakvizsgáztam. Több tanulmányúton vettem részt főleg az Egyesült Királyságban, ill. Olaszországban.
A '90-es évek végén kezdtem szervezni addiktológiai ellátó rendszerünk önállósodását, és tartottam egyre fontosabbnak a hálózatban való gondolkodást és működést. Több szakmai szervezet létrehozásában, működtetésében vettem részt.
1996. május: Drogprevenciós Munkacsoport elnöke
1996. május: Drogéria c. rádióműsor szakértője
1997. december: Az új KTB Egészségügyi Munkacsoportjának Ambulanciákkal foglalkozó szakértője
1997. november: Pécsi Városi Televízió DROGéria c. havonta jelentkező műsorának szakértője, műsorvezetője voltam.
Ezzel párhuzamosan (1996 őszétől) Pécsett - Székely Ilona usa-beli családterapeuta által alapított – Megújulás Családterápiás Intézetben kezdtem dolgozni – részállásban –, és tanultam meg a családterápia elméletét és gyakorlatát. Ebben az intézetben a mai napig dolgozok.
1998. folyamán dolgoztuk ki egy önálló intézet megalapításának alapjait és 1999. januárjától a Baranya Megyei Önkormányzat Narkomán Fiatalokat Gyógyító-Foglalkoztató Közalapítvány (későbbi rövidített nevén INDIT Közalapítvány) rendszerében kezdett működni a Drogambulancia és keszüi Drogrehabilitációs Otthon (ez később Pécsváradra költözött, Változóház néven). Az így létrejövő intézménynek lettem szakmai vezetője, később – és jelenleg is – kuratóriumi elnöke.
Az INDIT folyamatos fejlődése saját és kollégáim munkájának egyik legjelentősebb, hazánkban is modellértékű eredménye.
Az INDIT Közalapítvány addiktológiai területen (elsősorban illegális szerhasználat és viselkedéses-függőségek) ad szolgáltatást 10-12 intézménnyel ill. szolgáltatás-típussal, kb. 70 munkatárssal elsősorban Baranyában, de Somogy megyében és a fővárosban is működtetünk intézményeket, szolgáltatásokat.
Rendszerünk integráltsága a terápiás filozófiát és a rendszer „üzemmódját” jelenti.
Filozófiánk az addiktológiai problémák komplex megközelítésén alapul, figyelembe véve a hozzánk segítségért fordulók szociális rendszerét, pszichológiai- és testi állapotát, adottságait, továbbá ártalomcsökkentő szemléletet képvisel ötvözve a józan kultúra eszmeiségével.
Rendszerünk sokszínűsége és a szolgáltatási szintek közötti folyamatos kapcsolat lehetővé teszi klienseink számára a problémáiknak megfelelő ellátás megtalálását, ill. a probléma-megoldás folyamatából történő „kihullás” megakadályozását.
A kezelés, rehabilitáció és reszocializáció mellett jelentős energiát fordítunk a prevencióra (elsősorban serdülők részére), az általános szemléletformálásra (média jelenlét, előadások, továbbképzések, felsőfokú oktatásban való részvétel, ún. „ártalomcsökkentő fesztivál” szabadidős tevékenység), valamint az ún. elérő programokra (iskolai szociális-munka, BuliSegély), mely következményeként folyamatosan nő a korai kezelésbe-, a korai intervencióra jelentkezők száma.
Sorra alakultak intézményeink, melyek vagy a területen hiányzó, vagy gyakran új normatív támogatási rendszerbe bekerülő szolgáltatási formákon alapultak (pl. szenvedélybetegek közösségi ellátása, vagy alacsonyküszöbű szolgáltatások, utcai munka), de amennyiben fontosnak láttunk bizonyos tevékenységeket, akkor is belevágtunk megvalósításukba, ha ezekre a pályázati lehetőségeken kívül más finanszírozási lehetőség nem állt rendelkezésre (pl. deviancia prevenciós központ, iskolai szociálismunkás hálózat, de ide sorolhatók védett munkahelyeink és vásárolt média-programjaink is, vagy a - nem szorosan az INDIT-ban működő -, de szemléletünket tükröző Drogprevenciós Munkacsoport, mely 1996-tól működött pécsi KEF-ként, míg a Nemzeti Stratégia 2000 decemberében a KEF-eket /Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat/ folyamatos anyagi támogatással létre nem hozta, a közösségi drogmegelőzés színtereiként).
Szolgáltatásaink egy része intézményesült, míg mások hálózatként működnek, de ezek számára is valamelyik részlegünk jelent stabil bázist szakmai és finanszírozási szempontból egyaránt.
A részlegek helyi vezetéssel és jelentős önállósággal bírnak. Itt történhet a dolgozók kiválasztása, a szolgáltatás-, munkamód kialakítása, fejlesztési irányok meghatározása, tervezés.
Az intézmények gazdasági részlege közös. Az egész rendszert érintő irányelvek, döntések a részlegek összes vezetője, a közalapítvány szakmai és gazdasági irányítója, valamint a pályázatokkal foglalkozó forrásszervező jelenlétében zajló Vezetői Értekezleten dőlnek el.
A fenti tevékenységek mellett folyamatosan jelen voltam az országos szakmai rendszerekben (Magyar Addiktológiai Társaság vezetősége, Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság tagja, Addiktológiai Szakmai Kollégium tagja, Módszertani Addiktológiai Munkacsoport vezetője, TÁMOP 5.4.1. kiemelt projekt nemzeti szakértője)
Szervezője vagyok és voltam több – esetenként országos szintű – szakmai konferenciának, illetve rendszeresen szervezek – kollégáimmal együtt – ártalomcsökkentő fesztiválokat és drogellenes világnapokat, filmklubot.
Tanítok több felsőoktatási intézményben:
Pécsi Tudományegyetem: Pszichológiai Kar, Egészségügyi Főiskolai Kar, Általános Orvosi Kar;
Semmelweis Egyetem: Egészségügyi Főiskolai Kar – Addiktológiai Konzultáns szak;
ELTE: Pszichológiai és Pedagógiai Kar;
Szupervízora vagyok több társintézménynek (Drogfree Alapítvány, Gyulai Drogambulancia, Nagyszénási Drogrehabilitációs Intézet) ill. a Komlói Leo Amici Drogrehabilitációs Intézet pszichiáter-addiktológusa.
Addiktológiai témában az alábbi írásaim jelentek meg:
Kríziskezelés az addiktológiában, szerk.: Csürke József – Vörös Viktor – Osváth Péter – Árkovits Amaryl: Mindennapi kríziseink, A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve, Bp., Oriold és Társai Kiadó, 2009
Munka családokkal; deviáns családok, családi konzultáció, iskolai szociális munka; szerk.: Máté Zsolt – Szemelyácz János: Az iskolai szociális munka kézikönyve, Pécs, INDIT könyvek, 2009.
Busa Csilla – dr. Füzesi Zsuzsa – Kesztyűs Márk – dr. Szemelyácz János – dr. Tistyán László: Kirekesztés és kirekesztődés – a droghasználók társadalmi megítélése KAPOCS, A Szociálpolitika és a Munkaügyi Intézet folyóirata, VIII. évf. 2. sz. 2009. június; 2-13;
Droghasználók és kezelésük, LAM 18.évf. 2. szám, 2008. február
Az alkohológia multidiszciplináris megközelítése szerk.: Osváth P. – Kovács A. – Fekete S., A szenvedélybetegségek rehabilitációs kezelése, 2007.
Kísérletek a szenvedélybetegek közösségi ellátásának kialakítására Magyarországon, Módszertani segédlet, Forrás Lelki Segítők Egyesülete, Debrecen. Pécsi Drogambulancia tevékenysége, 2006.
Orvosi kommunikáció szerk.: Pilling János, Medicina, Bp., XIV. Kommunikáció drogfüggő betegekkel (Demetrovics Zsolt – Szemelyácz János), 2004.
TASZ Drogpolitikai Füzetek, A tiltás gyümölcsei, II. fejezet, Drogbetegek kezelése egy szigorú drogpolitikában 2002.
Demetrovics Zs. – Honti J. – Szemelyácz J. – Csorba J. A szubsztitúciós metadon kezelés III. Hatékonyság. Psychiatria Hungarica 2001.
Honti J. – Szemelyácz J. – Demetrovics Zs. – Csorba J. A szubsztitúciós metadon kezelés II. Farmakológia és alkalmazás. Psychiatria Hungarica, 2001.
Demetrovics Zs. – Honti J. – Csorba J. – Szemelyácz J. A szubsztitúciós metadon kezelés I. Történet áttekintés. Psychiatria Hungarica, 2001/I.
Szemelyácz-Gálosi: Amfetamin a laboratóriumban és a klinikumban – A szintetikus drogok világa, Animula Kiadó, szerk.: Demetrovics Zsolt, 2000.
Droghasználók terápiaközpontú megközelítése, kezelésük ambuláns lehetőségei, Hippocrates (családorvosi és foglalkozás-egészségügyi folyóirat) II. évf. 2. szám 2000.

Kép az előadóról:
A Pszinapszison tartott műhelyek::
- szo., 2012/04/14 - 14:45 - 17:45