A nyolcvanas években születtünk, vagyis 20 és 30 közötti fiatalok vagyunk, jó eséllyel pályakezdők. Az a generáció amelyik… amelyikről a legnehezebben mondható, hogy hogyan is kellene befejezni ezt a mondatot. Magyarország jövőjének azonban mindenképp a letéteményesei, mint a munkaerőpiacra belépő és talán új szemléletet is hozó generáció. A nyolcvanasok problémáinak górcső alá vétele mint ilyen, nem megkerülhető. A fenti mondatot sokféleképpen be lehet fejezni, e cikk célja pedig az, hogy legalább néhány felvetéssel hozzájáruljon ehhez.
A Facebook közösségi portálon található egy csoport, „Akik nézték a Walt Disneyt, amikor meghalt Antall József” névvel. Azt gondolom, a nyolcvanasok felnövekedését körülvevő légkör két legjelentősebb szimbóluma jelenik meg. Az egyik Walt Disney és a Kacsamesék: nyitás a nyugat felé, a választás szabadsága, a kulturális fogyasztási cikkek megsokszorozódása már gyermekkorban, még inkább az identitás kialakítása szempontjából meghatározó serdülő években.
A másik Antall József, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök. A rendszerváltás sok szempontból hozott újat, nem csak a nyolcvanasoknak. Eltűnt az az ideológia, amely bár az egyén választási lehetőségeit jelentősen korlátozta, mégis keretként, határként szolgált. A szocializmusban az emberek életének egyik fő kérdése volt a rendszerhez való viszony. Tehát egyfelől fontos volt. Másfelől pedig jól definiálható. Erre a viszonyra alapultak a közösségi lét meghatározó szerveződései is (KISZ, szakszervezetek vagy a „kívülállók” esetében a Szamizdat mozgalom).
A rendszerváltást követően a nyolcvanasok olyan térbe kerültek, amelyben nem csak a referenciapont szűnt meg, de még a problémákat meghatározó paradigma is. Erre a generációra jellemző először valamiféle határok nélküliség. Ezzel párhuzamosan nyílt lehetőségük egy addig soha nem látott kínálatból választani mind az értékrendek, mind a kulturális ízlés terén. Ugyanakkor Margaret Mead egyik alapgondolata is érvényes rájuk. Az őket megelőző generációkra jellemző volt, hogy „a változás annyira lassú, hogy a fiatalok számára szükséges tudásmennyiség és kultúrkincs gyakorlatilag születésükkor adott”. Ezzel szemben ez a generáció szembesül először azzal, hogy „a változás olyan gyors, hogy nemcsak a fiataloknak, de a felnőtteknek is egymástól kell elsajátítani az információ-mennyiséget és készségeket…”. Mindehhez nem rendelkeznek sem elsődleges, sem másodlagos szocializációs mintákkal, amelyek e változásokra felkészítik őket. Vagyis az értékek relativizálódása és piacának kibővülése, valamint a közösségszerveződés addig domináns formáinak felszámolódásának időszakában vannak magukra, egymásra (?) utalva.
Bumeránggyerekek, gyernőttek
Tarr Ferenc a nyolcvanas évek szülöttje. Útban van harmadik diplomája felé, viszont állása nincs. Az a tapasztalata, hogy nem ő járt így egyedül, ezért hozta létre társaival, Alpár Balázzsal és Langmár Péterrel a Kontra Műhelyt, azt a civil szerveződést, ami fiatal művészek és tudósok együttműködését igyekszik serkenteni. Mostani projektjük terméke egy esszékötet, amelyben a 80-as évek szülöttei kutatják saját generációjuk jelenségeit.
.A mai 20-30 évesek egyik tipikus forgatókönyve a posztadoleszcens élet. Posztadolaszcensek azok a fiatalok, akik bizonyos értelemben már felnőttek, mégsem sikerült teljesen önállósodniuk. A posztadoleszcencia a tanulmányok kitolódásával együtt jár. A diák nem képes megfelelni a munkaerőpiac követelményeinek, ezért aztán tovább tanul, amivel azonban még inkább kitolja a gyakornoki munka elkezdését, s így a pályakezdést is. Másrészt a posztadoleszcens fiatal morális és pszichoszexuális értelemben sokkal hamarabb érik, mint ahogy anyagilag meg tudja teremteni önállóságát, vagy egymaga háztartást képessé válik vezetni. Vagyis a felnőtt élet szempontjából kritikus életfeladatok teljesítése közti idő növekszik. Az ilyen "felemás" állapotban leledző fiatalra született a "gyernőtt" mozaikszó. 1993-ban a végzősök közüli diplomázók aránya 98 százalék volt, ez 2008-ban már csak 54. Gyakori az is, hogy a fiatal elköltözik otthonról, ám mivel keresete alkalmi munkából származik, hamarosan kénytelen hazaköltözni (őket nevezzük bumeránggyereknek). Kocsis Andrea nyolcvanasokkal végzett kutatásából kiderül, hogy míg a kutatási kérdéseire válaszolók 90 százaléka szexuálisan érett és 76 százaléka önálló politikai véleménnyel rendelkezik, addig anyagi értelemben csupán 50 százalékuk független és csak 33 százalékuk vezet önálló háztartást.
A szomszéd kertje és az Erasmus-szindróma
A diákévek kitolását sokszor az érintettek idézik elő. Ennek egyik formája az Erasmus-ösztöndíj, amely a legtöbb esetben féléves külföldi tartózkodást, és onnan folytatott tanulmányokat jelent. Az Erasmus-út azonban olyan összetett háttérrel rendelkezik, hogy egyes kutatók valóságos tünetegyüttesként kezelik. Az Erasmus út nagy előnye, hogy belátható időtávra szól, nem jelent a külföld felé komoly elköteleződést, ugyanakkor az életrajzban megjeleníthető külföldi tapasztalatként. Mivel azonban a hazai felsőoktatási intézmények közül jó néhányban a külföldön végzett tárgyak nem, vagy csak nehezen elfogadhatóak, az ilyen külföldi út nem ritkán a hazai tanulmányok kitolódásával jár. Vagyis az Erasmus-diákok jó része éppen a külföldi tapasztalat megszerzésével halasztja el pályakezdését.
A külföldi utazás ilyen formája népszerű, ugyanakkor a magyar fiatalok elenyésző része jelentkezik eleve külföldi egyetemekre. Mindez már csak azért is furcsa, mert a magyar munkaerőpiac sajátossága, hogy a hazai felsőoktatásban szerzett diploma (és tudás) szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres elhelyezkedésnek, mert a munkaadók többsége a pályakezdő fiataloktól is több éves tapasztalatot vár.
Ilyen körülmények között logikus volna a magyar intézmények helyett tartósan a külföldet választani – főleg mert a fiatalok többsége külföldön szeretne munkát vállalni. A külföldi munka népszerűségének elsősorban anyagi oka van – derül ki Laposa Richárd és Schneider Géza kutatásából. Mivel azonban a hazai képzés az itthoni, alacsonyabb munkabéreket kínáló piac számára is elégtelen indulótőke, a külföldi munkahelyek közül még kevésbé elérhetők azok, amelyek a (leendő) végzettség profiljába vágó szakmai tapasztalatot adnak. A külföldi munkavállalás még így is népszerű, méghozzá azért, mert Nyugat-Európában gyakran még a szakképzetlen munkavállalók bérszínvonala is meghaladja az itthoni szakemberekét.
Szinglik és elváltak, kapcsolati krízisek
Már a szocializmusban lezajlott az a folyamat, amely a válást legitimálta. Ennek következménye, hogy a nyolcvanasok számára szignifikánsan kevesebb tradícionális családi minta áll rendelkezésre – írja a nyolcvanasok párkapcsolati problémáiról esszéjében Stalzer Tamara. A család az elsődleges szocializáció terepe, az emberi közösségekbe való beilleszkedés elsajátítása pedig sokszor nem tudatos folyamat. Egyik módja a mintakövetés, márpedig pont a családi minták átalakulásával a hagyományos szerepek rendelkezésre állása sérül. A nyolcvanas gyerekek jóval nagyobb számban nőttek fel a hagyományostól eltérő családi körülmények között, ami már önmagában hatással lehet saját párkapcsolataikra.
Ám az 1980 és ’90 között születetteket nem csak ez a hatás éri, hanem a szexualitással és a házasságtól, valamint a tradicionális családi modelltől eltérő kapcsolati formákkal szembeni jóval nagyobb tolerancia. Az újonnan megjelenő kapcsolati minták közül elég, ha megemlítjük az azonos neműek viszonyát, a szingli-kultuszt, vagy a házasság helyébe lépő élettársi kapcsolatot. Mindezt még bonyolítja, hogy a nők gazdasági lehetőségei is kiszélesedtek, így ők bármikor képesek lehetnek egyedül gyereket vállalni. Vagyis már önmagában a házasság és a tradicionális családmodell, mint párkapcsolati cél sem egyértelmű. Stalzer Tamara kutatásában foglalkozott is a kérdéssel, és azt az eredményt kapta, hogy a vizsgált fiatalok többsége még mindig a házasságot gondolja saját lehetséges jövőképének.
Azonban a megváltozott körülmények között a házassághoz vezető út is rögösebb. Ennek okát a szerző az individualista kultúra hatásában látja, vagyis az énközpontú, saját fejlődésre hangsúlyt helyező, ugyanakkor mással szemben kevésbé toleráns és nagyobb elvárásokkal rendelkező fiatalok nehezebben találnak párt, mert nincs meg bennük a kellő kompromisszumkészség. Bár az állítás figyelemre méltó, azonban itt érdemes a családi szocializációra visszatekintenünk: az elvált családokban nevelkedők nem (vagy jóval kevésbé) kaptak egyértelmű mintát a férfi és a női szerepekről. Véleményem szerint a hagyományos nemi szerepek egyébként is átalakulóban vannak, sokkal kevésbé letisztultak, mint az előző generációk nevelkedése idején. Mivel sokszor a családi minta sem elérhető, a mai 20-30 év közöttieknek jóval nehezebb kialakítani, hogy milyen szerepet szeretnének párkapcsolatban, vagyis milyen elvárásuk van magukkal és a partnerrel szemben.
A fentieken túl a kevesebb és később kötött házasság - 1980-ban 80 000, 2004-ben 43 000 házasság köttetett – összefüggésben lehetnek a már említett posztadoleszcencia jelenségével. Ha a családot, mint gazdasági közösséget értelmezzük, akkor a tanulmányok kitolódásával és a későbbre halasztott pénzügyi önállósodással világos, hogy a családalapítás is elnapolásra kerül.
Új kérdések, új művészeti formák
Eddig csak néhány, a nyolcvanasokat érintő jelenséget emeltem ki, a teljesség igénye nélkül. Szerintem a legnagyobb közös osztó ezekben az, hogy a probléma több tőről fakad és összetett. Vagyis a nyolcvanasok problémái rosszul definiáltak. Tarr Ferenc a beszélgetésünk során elmondta, hogy a Kontra Műhely célja a tudományos kutatások és a művészeti ágak közötti párbeszéd. A művészet a problémák (traumák) feldolgozásának az egyik legproduktívabb módja – abban az esetben, ha az alkotások valóban azok (sors)kérdéseit dolgozzák fel, akiknek szólnak. Ez sokszor új művészeti formák létrejövésével jár, mert a hagyományos művészeti ágak – vagy mert nem tudják saját kereteik között a nyolcvanasok kérdéseit taglalni, vagy mert piaci szempontból előnyösebb a kultúra szórakoztató funkcióját alkalmazni – kevésszer foglalkoznak a nyolcvanasok által feltett nem tiszta kérdésekkel. Egyre népszerűbbek a blogok, a flashmobok, azok a művészeti formák, amelyeket Tarr Ferenc új folklórnak nevezett.
A Kontra Műhely a nyolcvanasok problémáival foglalkozó művészeti estet szervezett, amelyen az általuk kiadott esszékötetre rezonáló alkotások kapnak helyet. Január 23-án a Gödörben kortárs művészek szállják meg a Gödör területét, hogy bemutassák, kinek mi jut eszébe a nyolcvanas generációról. Láthatják a Föld Színház előadását és a Fele Királyság koncertjét és bemutatásra kerül a nyolcvanasokról kiadott esszékötet. Emellett kiállítások és klubviták is lesznek, valamint levetítik a Kacsamesék azon epizódját, amit Antall József halála szakított meg. Mert talán a bevezetőben elkezdett mondatnak mégis a legjobb befejezése: a nyolcvanas évek szülötte az, aki nézte a Walt Disneyt, amikor meghalt Antall József. Annyival azért kiegészíteném: az igazi nyolcvanas az, aki egymaga maradt a történtek értelmezésével.
